A közösség szokásaiban nincs hiba

Ma Eszterrel és Gergővel egy remekre szabott Filmkészítés és szociális munka vizsga után röviden belemélyedtünk egy devianciákról és többségi társadalomról szóló beszélgetésbe, amely a következőképpen kezdődött: "deviancia nem létezik".

- Tehát mivel eddig, éveken keresztül azzal gyötörtük magunkat, hogy megfejtsük, mi is a deviancia, és alkossunk erről egy egészséges definíciót, feladva a küzdelmet mostantól inkább letagadjuk már magát a devianciát is mint kifejezést vagy jelenséget.

- A deviancia a többségi társadalomtól való eltérés kifejezésére szolgál.

- Én például mindig örömmel hangoztatom, legalábbis az egyik órán hangoztattam, hogy ha valaki köpköd az utcán az deviáns. De miért?! Hiszen elég nagy a valószínűsége annak, hogy csak az én környezetemben minősül ez devianciának, más kontextusba ágyazva azonban menő, és tökéletesen illeszkedik az adott csoport - értsd: közösség - normáihoz. Ha ezt veszem figyelembe, deviancia egyáltalán nem létezik, és én nem szabhatom meg, hogy mit tart a többségi társadalom deviánsnak, mert megeshet, hogy én sem vagyok a többség tagja, csak azt gondolom magamról. 

Készülve a holnapi vizsgámra megtaláltam, hogyan néz ki ez Wittgensteinnél, kiegészítve, helyre rakva -legalábbis bennem - és elméletbe ágyazva a fenti tartalmat.

Wittgenstein gondolatmenetének, az "erős programnak" a fókuszában a nyelv mint dinamikus rendszer jelenik meg, amely strukturálja társas kapcsolatainkat és ismereteinket. "Legfőbb kérdése, hogy mitől számít valami valódi tudásnak, racionális gondolkodásnak, mitől számít egy út helyesnek, egy igazság igazságnak."

A filozófus szerint "a fogalmak és kategóriák olyan konvencionális gyakorlat eredményének" tekinthetők, amelyeket "a társadalmi csoportok tagjai a világgal kapcsolatos interakcióik során alakítanak ki. A világ hasonlóságok és különbözőségek bonyolult hálózatának tűnik. Ebből a szempontból tisztán társadalmi konstrukciónak kell tekinteni azt, hogy milyen hasonlóságok vagy eltérések alapján különböztetik meg az emberek a világ történéseit."

Egyenlő: nem állíthatja "(tapasztalati) tényként" azt egyetlen Jobbikos sem, hogy cigánybűnözés van ma Magyarországon (22.20-tól), mert már a nyelvből és az értelmezésből fakadó eltérések miatt is konstrukcióról van szó.

Továbbá nem minősül bűnnek vagy/és devianciának az, hogy a szavak vagy jelentések - bár ezek Wittgenstein szerint csak másodlagos szerepet játszanak - hogyan internalizálódnak az éppen adott hasonlóságok és különbözőségek hálózatában. És ezek következményei milyen cselekedetekben nyilvánulnak meg.

Például alapul veszem a devianciát, létező jelenségként írom le, és kétségkívül - kritikus gondolkozás hiányában - elfogadom, hogy használata helyes - holott minden fogalom megkérdőjelezhető és csak társadalmi konszenzus eredményeként van jelen. A deviancia definiálása során azonban amikor eljutok a többségi társadalom eleméhez, elakadok, mert ezt képtelenség világosan és félreérthetetlenül meghatározni, hiszen a társadalmi csoportok tagjai a világgal kapcsolatos interakcióik során alakítanak ki fogalmakat és a kategóriákat. Ergo ez mindenkinél más és más lesz. És itt harap bele a macska a saját farkába.

További bizonyíték arra, hogy nincs deviancia: "ha egy közösségen belül különböző csoportok eltérően használnak szavakat vagy fogalmakat, lehetetlen megállapítani az abszolút fogalmakat, kinek van igaza és kinek nincs, mert az egyetlen lehetséges paraméter a csoporton belül egyezés". Ha a nyelv strukturál, és az indigenizációból adódóan nincs abszolút helyes vagy jó, és feltételezzük -, mert a közösség szokásaiban nincs hiba -, hogy a közösség bizonyos módon használ fogalmakat, "az egyetlen dolog, amit mondhatunk, hogy ebben a közösségben ez a dolgok rendje".

(Az inspirációért és részleges tartalomért köszönet: Silvia Fargion: Elmélet és gyakorlat: mit számítanak a szavak? Nyelv, tudás és szakmai közösség a szociális munkában című tanulmánynak.)

A gyűlölet-bűncselekmények megfoghatatlansága

Szuper estét töltöttem a Bálint Házban, ahol is a gyűlöletbeszéd kontextusáról és tartalmáról, ebből adódóan jogi aspektusairól beszélgettünk. (Vagyis Molnár Péterék beszélgettek.) A közel 4 órás esemény végén szavazással döntöttük el - meghallgatva és jól átgondolva a TASZ, a Helsinki Bizottság és még mások érveit -, hogy Bayer és Gyöngyösi átlépték-e a büntetőjogi határt. Míg Gyöngyösinél úgy döntöttük, hogy nem, addig Bayernél határozott igen született.

Mondjátok meg nekem, mi annak az oka, hogy toleráljuk azon intoleránsak véleményét, akik azt gondolják 2012-ben, helyes cselekedet listát készíteni a zsidókról? Ez az intoleráns viselkedés sérti a toleránsak szabadságjogát, nem beszélve a pozitív szabadságjogokról. Ha már a gyűlöletbeszéd esetében relevanciát jelent a kontextus: abban a Parlamentben, ahol az én jogaimról és kötelezettségeimről döntenek, ne álljon fel egyetlen képviselő sem ilyen ötlettel, miközben fogadok, tudja magáról, hogy jogilag nem lehet majd megcsípni a fülét, mondván a Btk.-ban meghatározott izgatás, uszítás és gyilkosságra való felbujtás bűncselekményének küszöbét még nem érte el. Ahogy egyes jogászok szerint Bayer Zsolt sem.

Sajnos egyet kell értenem a közvetlen veszélyteszt értelmében azzal, hogy Bayer nem követett el bűncselekményt. Bármennyire fáj is ez a vallomás. Nem követett el bűncselekményt, mert nem sodort közvetlen veszélybe senkit, ám a diszkriminációra való veszélyeztetés megvalósítására - akár tudatosan, akár tudat alatt - törekedett. Így tehát marad a közvélemény: kitaszítja-e Bayer Zsoltot a közéletből vagy sem.

Mellesleg: ha a gyűlöletbeszéd csak akkor érhető utol, ha érzelmeket közvetít bizonyos megcímzett csoportok ellen, általánosítva a csoport tagjainak képességeit és tulajdonságait, és ezeket konkrétan meg is nevezi, mint Tomcat - és erről a Bíróság kifejezetten hektikusan dönt (lásd az LMBT 2008-as megmozduláson történt jogilag gyűlölet-bűncselekményként nem meghatározható esetet és a mostani, Tomcat-féle - bár még nem végleges -  ítéletet), akkor ez vajon erősíti vagy gyengíti a szociális munkások munkáját?

Szóval, azt javaslom, hogy ha már nem tudjuk jogilag megakadályozni a Bayer-féle gyökértelenség (nem pejoratívan értelmezve a kifejezést) végigburjánzását, lépjünk a közoktatás színterére, amely támogatja az integrált oktatást, egymásra hangolva az elfogadással és a kultúrák sajátosságainak megismerésével. Mint ahogy kedden a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa, Nagy Attila Tibor vetette fel, tanítsanak a közoktatásban a roma kultúráról, mert "a cigányságnak vannak olyan értékei, amelyekre Magyarország büszke lehet." Igen, vannak. Ennek ellenére pedig Langerné Victor Katalin is bőszen -, érvekkel alátámasztva - támogatja a huszártelepi iskola szegregált mivoltát. Ennek kapcsán azt olvasom a NOL által leközölt írásban, a Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság szerint "az ott élő családok, élve a szabad iskolaválasztás jogával, úgy döntenek, hogy a legjobbat azzal teszik a gyermeküknek, ha egy szeretetteljes, gondoskodó iskolai légkörben, sajátjaik között,  hozzájuk közel jár a gyermekük iskolába, akkor van-e ebben joga őket bárkinek megakadályozni".

Nincs. Pedig az oktatás a kulcsa mindennek - legalábbis a legtöbb platformon a szakértők mindig ide lyukadnak ki.

Mélységesen egyet is értek, de hogyan lehetne eredményesebb a közoktatás és hogyan segíthetne az

integrációban és a felzárkóztatásban, ha a pedagógusok érzékenyítése nem valósul meg a felsőoktatásban?!

Ma romaellenesség-koalíció van. Megfogalmazott és érzékelt problémákkal. Mint például a társadalmi előítéletek, amelyek - Berki Judit szociálpolitikus szerint - megölik a roma közösségeket és a szegényeket, eközben pedig a probléma elkerüli a szakemberek figyelmét. A roma stratégia szöges ellentétben van azokkal a döntésekkel, amelyeket a kormány hoz. Hiányzik az utánkövetés, a monitoring és hiányzik az egymásra épültség, a komplexitás. Ez a hiátus pedig akkor is jelen van, ha a gyűlölet-bűncselekményekről beszélünk. Ennek értelmében az elmúlt 10 év hozománya, az egyre inkább mélyülő leszakadás és ennek folytonossága beláthatatlan következményekkel fog járni. És nem is lehet segíteni ezzel az elosztási rendszerrel a folyamat megállításában, mindaddig míg a nyugat-magyarországi országrész ugyanannyi pénzből gazdálkodik, mint Északkelet-Magyarország.

Ott tartunk, hogy a kitartónak és energikusnak ismert Osztolykán Ágnes is megfáradt és darabokra hullott. Legalábbis úgy tűnik, feladta a harcot, mert képes azt mondani, hogy "nem lehet törvényileg szabályozni az előítéletességet."

Szerintem kétharmaddal bármit lehet szabályozni.